Sajtóanyagok

 
PE382605_294_429

Az IKEA LED-re vált – a fenntarthatóbb otthonokért

Az IKEA 2015 szeptemberéig a teljes világítási termékválasztékát LED-esre cseréli. A LED olyan fényforrás, amely működéséhez 85%-kal kevesebb energiát igényel, mint a hagyományos izzók, és élettartama akár a 20 évet is eléri.

 

PH124296-270x300

Szóljon az iskolakezdés a kreativitásról és a felfedezésről

Az iskolakezdés komoly próbatétel a gyerekek számára, hiszen a nyári szünidő nyújtotta szabadság helyét ismét a tanulás, a különórák és az iskolaidőn kívüli elfoglaltságok veszik át. A tanulás viszont fokozott koncentrációt igénylő munka, ezért is fontos, hogy minél szórakoztatóbbá és élményszerűvé tegyük számukra. Vonjuk be őket a tanulósarok kialakításába, és engedjük, hogy a saját ízlésük szerint, a személyiségüknek leginkább megfelelő módon rendezzék be a teret. Az iskolai feladatok teljesítése mellett ebben is segítenek az IKEA új termékei.

 

 
PH128147

Az új SINNERLIG kollekció

Az eredetiség ünneplése a SINNERLIG kollekcióval Ez a kollekció az IKEA és az Ilse Crawford által vezett londoni stúdió, a Studioilse együttműködésének gyümölcse. A kollekció első vonalbeli designt kínál elérhető, IKEA áron és 2015 augusztusától kapható az IKEA áruházakban. A kollekció egyik legszembetűnőbb jegye a parafa használata, amely megújuló, tartós, vízálló és egyszerűen tisztítható anyag. És a legjobb része csak most jön: a parafa kiváló hangszigetelő – kitűnően elnyeli és csillapítja a hangokat, ezáltal segít nyugodt hangulatot teremteni bármely helységben.

svarta

20 új dizájn-együttműködésről számolt be az IKEA

Az IKEA Democratic Design Day című rendezvénysorozatának köszönhetően ismét betekintést nyerhetett a világ május 12-13. között az IKEA kulisszái mögé, a svédországi Älmhultban. Új, izgalmas dizájn-együttműködésekről számolt be a vállalat, és ismertette az éves „Life at Home” kutatásának eredményeit is, amely idén az étkezési szokásokat vizsgálta.

 
IKEA_veggie_balls_2

GRÖNSAKSBULLAR zöldséges golyó

Az IKEA mostantól zöldséges golyót is árul

Az IKEA megkezdi a zöldséges golyó, a GRÖNSAKSBULLAR árusítását – ez az első lépés abba az irányba, hogy ételkínálatában több egészséges és fenntartható fogás szerepeljen. A vegetáriánus golyó kizárólag zöldségeket tartalmaz és a környezeti hatása, például a karbonlábnyoma, az eddigieknél alacsonyabb. A vállalat számára ez természetes lépés, mely összhangban áll fő célkitűzésével, hogy szebb hétköznapokat teremtsen az emberek többsége számára.

 

PH124527

Az új IKEA 365+

Az új IKEA 365+, a változatos mindennapokért

 
PH124440

ÖNSKEDRÖM kollekció

Mosolyogj mindennap!

 
PH123792

Új kollekció – a vezeték nélküli töltés kényelmesebbé teszi a mindennapokat

Új kollekció – a vezeték nélküli töltés kényelmesebbé teszi a mindennapokat

Az IKEA hamarosan bemutatja első olyan dizájnkollekcióját, amely gyönyörű és funkcionális lakberendezési termékekbe épített vezeték nélküli töltőegységet tartalmaz okostelefonok és táblagépek számára.
Az új technológiai megoldás – amelynek köszönhetően éjjeliszekrények, lámpák és íróasztalok lényegülnek át töltőállomássá – 2015 áprilisától lesz kapható az európai és észak-amerikai IKEA áruházakban, a globális termékbemutatót követően.

PH123004

Kültéri kollekció 2015

Tekintsd meg 2015-ös kültéri kollekciónkat!