Sajtóanyagok

resized_VINTER-2020_Műnövény_bel_kültér_karácsonyfa_zöld_210cm_PE791259

Karácsonyi vásárlás 2020: idén az otthoné lesz a főszerep az IKEA szerint

Az advent mozgalmas időszak, és mindez az IKEA áruházak eladásaiban is visszaköszön évről-évre. Tavaly összesen több mint 490 000 vásárlást regisztráltak a négy hét alatt, a legkimagaslóbbnak pedig advent utolsó hete bizonyult, 2,7 milliárd forint árbevétellel. Míg múlt évben a vendégvárásé volt a főszerep, idén a hangsúly azon lehet, hogy a járványidőszak alatt felértékelődött otthonok minél meghittebbé váljanak.

resized_IMG_6020

Egy biztonságos otthonért: az IKEA fellép a családon belüli erőszak ellen

Az otthonnak biztonságos helynek kell lennie, ez azonban nem mindenkinek adatik meg. A koronavírus-járvány a szokásosnál is nehezebb helyzetbe hozta a családon belüli erőszak áldozatait: hazánkban tavasszal a segélyvonalakra beérkezett hívások száma 50%-kal megnövekedett. Az IKEA Magyarország összefogva a Nők A Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesülettel (NANE) közösen hívja fel a figyelmet erre a sokszor láthatatlan, de nagyon is valóságos problémára, és 35 millió forinttal támogatja a szervezet munkáját és az érintetteket az elkövetkezendő két évben.

resized_VINTER-2020_Dekoráció_koszorú_piros_aranyszínű_38cm_PH173978

Varázsolj idén is karácsonyi hangulatot otthonodba az IKEA-val

Ebben az évben a megszokottnál jóval több időt töltöttünk otthonainkban. Sokunk számára hosszú távon is ez vált a munkavégzés helyszínévé, így a munka és az otthon közti határ fokozatos megszűnésével nagyobb stressz vett minket körül még azon a helyen is, ami korábban a pihenést és kikapcsolódást jelentette számunkra. Itt az ideje, hogy változtassunk ezen. Az adventi időszak jó lehetőséget nyújt arra, hogy otthonunkat ismét a nyugalom szigetévé varázsoljuk. Finta Valéria, az IKEA lakberendezője ad tippeket arra, hogy a legújabb VINTER 2020 kollekció termékeivel miként teremthetünk tökéletes karácsonyi hangulatot az otthonunkban.

PH159546

Elméletben egyre környezettudatosabbak a magyar háztartások, a gyakorlatban már visszafogottabb a lelkesedésük

A magyar háztartások több mint fele jóval fontosabbnak tartja a környezetet kímélő megoldások alkalmazását az energiafelhasználásban, a vízfogyasztásban és a hulladék kezelésében, mint hat évvel ezelőtt. Az IKEA legfrissebb felmérésében a megkérdezettek 94%-a nyilatkozta úgy, hogy kiemelten vagy fokozottan érdeklődik a megtakarítást eredményező lehetőségek iránt, és mindössze 6%-a válaszolta azt, hogy ezek a szempontok nem igazán lényegesek. Elméletben tehát egyre jobban tisztában vagyunk a környezettudatosság jelentőségével, a háztartási eszközeink kiválasztásában és a szokásainkban azonban nem mindig tartjuk szem előtt ezeket az értékeket.

PE027950

Stabil eladási eredmények akkor, amikor az otthoni élet minden eddiginél fontosabb

Az Ingka Csoport a mai napon 35,2 milliárd eurós, erős IKEA kiskereskedelmi bevételről számolt be a 2020-as pénzügyi évére vonatkozóan (a 2019-es pénzügyi évben 36,7 milliárd euró), a COVID-19 okozta komoly gazdasági és közegészségügyi kihívások mellett. A vállalat folytatja üzleti tevékenységének átalakítását, hogy az még megfizethetőbbé, hozzáférhetőbbé és fenntarthatóbbá váljon, ahogyan az emberek otthoni életükre vonatkozó álmai és igényei változnak.

ALKALISK_PE680865

2021-re az IKEA kivonja választékából a nem újratölthető alkáli elemeket

Kötelezettségvállalásához híven – miszerint az embereket egészségesebb és fenntarthatóbb otthoni életre inspirálja –, az IKEA 2021. októberéig kivonja a lakberendezési termékeinek globális kínálatából a nem újratölthető alkáli elemeket. Ezzel a döntésével az IKEA a tölthető elemek használatára szeretné ösztönözni vásárlóit. A tölthető elemek rendszeres használata hosszú távon pénzmegtakarítást jelent a vásárlók számára, miközben kevesebb hulladékot termelnek otthonukban.

IKEA30_logo-1

IKEA – 30 éve úttörőként a magyar lakberendezési piacon

1990 óta sok minden történt, például lakóparkok váltották a panelprogramot, ma pedig már egyre többen élnek albérletben. Az IKEA 30 éve nyitotta meg legelső áruházának kapuit hazánkban az Örs Vezér téren, és azóta is töretlenül kínálja az inspiráló ötletek és funkcionális lakberendezési cikkek széles választékát, elérhető áron.

BYGGLEK_PH175114

Az IKEA® és a LEGO Csoport bemutatja a BYGGLEK kollekciót – egy új, kreatív megoldást, mely összeköti a játékot a tárolással

Az IKEA of Sweden AB és a LEGO Csoport ma bemutatja együttműködésük régóta várt eredményét. A két márka összefogott, hogy BYGGLEK néven létrehozzon egy játékos tárolási megoldást. A LEGO® bütykökkel ellátott tárolódobozokból és a speciális LEGO kockakészletből álló új BYGGLEK kollekció célja, hogy játékra ösztönözzön, és szórakoztatóbbá tegye az otthoni tárolást.
A BYGGLEK kollekció értékesítése az IKEA meglévő kereskedelmi csatornáin keresztül történik, október 1-től.

IKEA_FY21_catalogue_PH173552

Új IKEA katalógus – Kézikönyv a szebb otthoni hétköznapokhoz

Az idén megjelenő IKEA katalógus az ikonikus kiadvány 70. kiadása – a jeles évforduló alkalmából az IKEA ezúttal mindenki számára élvezhető kézikönyv formájában állította össze a nyomtatványt, amely bárkinek hasznos lehet a szebb otthoni hétköznapok megteremtéséhez.

IKEA_634

Megnyitja harmadik Átvételi Pontját Hajdúdorogon az IKEA

Győr és Veszprém után már Hajdúdorogon is kézhez vehetik az interneten megrendelt termékeiket az IKEA vásárlói, miután a vállalat újabb Átvételi Pontot nyit a Hajdú-Bihar megyei településen. Az érdeklődők már tudják ide kérni rendelésük kézbesítését, az első termékek pedig augusztus 4-től lesznek átvehetők. Az IKEA célja, hogy termékeik az ország keleti felében is minél több ember számára legyenek elérhetőek a jövőben.